Skip to: Site menu | Main content

Üdvözöljük az ErGo Egyesület honlapján!

Köszönjük, hogy idelátogatott.
Oldalunk jelenleg felújítás alatt áll.
Kellemes böngészést kívánunk.

Magunkról

> Az ErGo Egyesület bemutatása
> Az ErGo Egyesület szerkezete
> Belépés az ErGo Egyesületbe
> Az ErGo Egyesület alapszabályzata
> Elérhetőségek

Az egyesület bemutatása

Az ErGo Egyesület független és demokratikus romániai jogi személy. Tevékenységét a nemzetközi jogi normák szellemében fejti ki, különös tekintettel az Alapvető Emberi Jogokra.
Az egyesületet 2002-ban alapították közéleti tevékenységekben régiséggel rendelkező erdélyi fiatalok (többnyire volt diákszervezeti vezetők).
Az egyesület fő céljai között szerepel az erdélyi és bánsági regionális értékek promoválása, valamint az erdélyi fiatalság támogatása, érdekképviselete, tanulmányainak és szakmai továbbképzésének segítése. További célja az erdélyi magyar fiatalok közösségi szellemének fejlesztése, egy európai normáknak megfelelő társadalomszervezési elit kialakítása és az ennek megfelelő képzési rendszer kidolgozása.
Céljai elérésének érdekében az egyesület változatos programokat szervez, és különböző projektek megoldásában vesz részt. Kulturális, tanulmányi és szakmai rendezvényeket, konferenciákat szervez. Tagságának tanácsadást biztosít, a tagok érdekeit képviseli belföldi és nemzetközi szinten.
Az egyesület célkitűzéseinek valamint szerkezetének bővebb leírását megtalálhatja az alapszabályzatban.

 Az ErGo Egyesület szerkezete

Alapítók:

Hosszú Ede István
Ilyés Szabolcs
Király Sándor
Nagy Zsolt István
Simon Károly, Dr.

Igazgató Tanács:

Simon Károly, Dr. (elnök)
Ilyés Szabolcs (ügyvezető igazgató)
Hosszú Ede István (alelnök)
Király Sándor (alelnök)
Nagy Zsolt István (titkár)

Program koordinátorok:

Balázsi-Pál Előd
Barabás Botond
Bálint Zoltán, Dr.
Boda Szabolcs
Derzsi László
Gáll Zoltán
Járai-Szabó Ferenc, Dr.
Józsa Csaba
Martini Réka
Menyhárt Csaba
Nemes Zoltán
Pantilimon Rikhárd Árpád
Péter Balázs
Tamás Ervin


Csatlakozás

Az ErGo Egyesületnek pártoló tagjává válhat bárki, aki elfogadja az egyesület alapszabályzatát, támogatja annak céljait és felvállalja a pártoló tagsági státusszal együtt járó kötelezettségeket. A későbbiekben az Igazgató Tanács a pártoló tag aktivitásának alapján javasolhatja felvételét az egyesület rendes tagságába. A pártoló és rendes tagság feltételeinek, a tagok kötelezettségeinek bővebb leírását megtalálhatja az Alapszabályzatban.
Az ErGo Egyesület képviseli tagjainak érdekeit, mind belföldi, mind nemzetközi téren. A tagok aktívan részt vehetnek az egyesület életében, tevékenységében, az egyesület által szervezett rendezvényeken, és különböző kedvezményekben részesülhetnek. Tanácsadást és támogatást igényelhetnek gazdasági, kulturális és közéleti tevékenységeikhez, a meghatározott kereteken belül használhatják az egyesület infrastruktúráját. Egyesületünk biztosítja a tagok folyamatos informálását tevékenységeivel kapcsolatban.
A pártoló tagságba való felvétel a megfelelő jelentkezési lap kitöltésével kérvényezhető. Jelentkezési lapot képviseleti irodánkban igényelhet, vagy e-mailben jelezheti csatlakozási szándékát.


Az ErGo Egyesület alapszabályzata

I. Általános rendelkezések

1. Az egyesület meghatározása
1.1. Az egyesület megnevezése „ErGo Egyesület”.
1.2. Az ErGo Egyesület apolitikus, független, non-profit romániai jogi személy. Nincsen alárendelve semmilyen más jogi személynek, működése demokratikus elvek alapján történik.
1.3. Az egyesület székhelyének címe: Zetelaka, Fő út 53-as szám, Hargita megye, Románia, irányítószám: 4166. Céljai elérésének érdekében az egyesület hazai és külföldi képviseleteket nyithat, az érvényben lévő törvényes előírások alapján.
1.4. Az egyesület tevékenységét a nemzetközi jogi normák szellemében fejti ki, különös tekintettel az Alapvető Emberi Jogokra.
1.5. Az egyesület működési ideje meghatározatlan.
1.6. Az ErGo Egyesület kezdőtőkéje, a megalapítás pillanatában 3.500.000 ROL volt, mely összeg az alapító tagok hozzájárulásából származott. Az egyesület tőkéjét képezhetik ingatlanok, értékpapírok, vagy az alapszabályzatnak és az érvényben lévő normatív rendelkezéseknek megfelelő egyéb javak.

2. Az ErGo Egyesület céljai
2.1. Az erdélyi és bánsági regionális értékek promoválása.
2.2. A tagságnak és a régió fiatalságának segítése tanulmányai folytatásában és szakmája gyakorlásában.
2.3. Európai elvárásoknak megfelelő társadalomszervezési elit kialakítása, az erdélyi fiatalok közösségi szellemének fejlesztése, képzési rendszer kialakítása.
2.4. A tagság és a támogatott fiatalság gazdasági tevékenységeinek segítése, gazdasági tanácsadás biztosítása, érdekeinek képviselete hazai és nemzetközi téren
2.5. Kulturális, szakmai és szórakoztató rendezvények szervezése
2.6. Könyvek, brosúrák, periodikus kiadványok publikálása hagyományos és digitális formátumban (CD, DVD, stb.)
2.7. Egyéb, az egyesület vezetősége által jóváhagyott törvényes tevékenység lebonyolítása a célok elérésének érdekében

II. Tagság

1. Alapító tagok
1.1. Az „ErGo Egyesületnek” öt alapító tagja van, aki elfogadja az egyesület elveit és célkitűzéseit (Hosszú Ede István, Ilyés Szabolcs György, Király Sándor, Nagy Zsolt István, Simon Károly)
1.2. Az alapító tagok egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek
1.3. Két alapító tag alapító tagsági minőségének elvesztése az egyesület feloszlásához vezet

2. Tagok
2.1. Az „ErGo Egyesületnek” tagja lehet az a személy, aki elfogadja az egyesület elveit és célkitűzéseit, elfogadja az alapszabályzatot és közreműködik a célok elérésében
2.2. Az egyesületi tagsági minőség elnyerése benyújtott kérvény alapján történik, megszerzéséhez minimum két alapító tag ajánlása és a Közgyűlés minősített többségen alapuló döntése szükséges.
2.3. A tagok egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek. A Közgyűlésen szavazati joggal rendelkeznek.
2.4. A tagok részt vehetnek az egyesület tevékenységében és részesülhetnek az ebből származó előnyökből.
2.5. A tagsági minőség megszűntethető az illető tag Igazgató Tanácshoz intézett személyes kérése alapján, vagy elveszíthető a Közgyűlés minősített többségen alapuló döntése alapján történő kizárással. A Közgyűlés legközelebbi üléséig az illető tag tagsági minőségét az Igazgató Tanács felfüggesztheti.
2.6. A tagok kötelesek befizetni a tagsági díjat. Ezen hozzájárulás összege, egy évre, az illető év januárjának első hetében lesz meghatározva.

3. A tagok jogai és kötelezettségei
3.1. Az egyesület minden tagjának azonosak a jogai, választhatnak és megválaszthatóak az egyesületen belüli bármilyen funkció betöltésére.
3.2. Minden tagnak joga van részt venni az egyesület életében, bármilyen egyesület által szervezett tevékenységben, és részesülhet a tagsági minőséggel együtt járó előnyökből
3.3. A tagok kötelesek tiszteletben tartani az egyesület elveit és betartani alapszabályzatát. Nem folytathatnak olyan tevékenységeket, melyek közvetve vagy közvetlenül hátráltatják az egyesület tevékenységét, vagy rombolják annak presztízsét.
3.4. A tagok nem lehetnek tagjai olyan más szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványoknak vagy intézményeknek, melyek ellenzik az egyesület alapszabályzatát, vagy az egyesület eszméivel ellentétes tevékenységeket folytatnak.

4. Pártoló tagok
4.1. Pártoló tag lehet bárki, aki elfogadja az egyesület alapszabályzatát, és csatlakozását az Igazgató Tanács jóváhagyja.
4.2. A pártoló tagok nem rendelkeznek szavazati joggal, és nem tölthetnek be funkciókat az egyesületen belül.
4.3. A pártoló tagok részesülhetnek a tagsági minőségükkel együtt járó előnyökből, részt vehetnek az egyesület tevékenységeiben és szavazati jog nélkül jelen lehetnek a Közgyűlésen

III. Az egyesület szervezeti és funkcionális szerkezete

1. Közgyűlés (KGY)
2. Igazgató Tanács (IT)
3. Cenzor
4. Adminisztrátor


1. A Közgyűlés
1.1. A Közgyűlés (KGY), az egyesület elsődleges vezetési és döntési szerve, a tagok összességéből tevődik össze. A tagok egyenlő szavazatokkal rendelkeznek.
1.2. A KGY, az IT összehívására, évente legalább egyszer, legkésőbb június 1.-ig összegyűl.
1.3. Különleges KGY hívható össze az IT kérésére, vagy ha összehívását a tagságnak legkevesebb egyharmada kérvényezi
1.4. A KGY döntéseit egyszerű többséggel hozza, és akkor döntőképes, ha legkevesebb a tagság felénél eggyel több tag jelen van.
1.5. A KGY minősített többséggel módosíthatja az egyesület alapszabályzatát
1.6. A KGY meghatározza és elfogadja az egyesület stratégiáját, céljait és pénzügyi mérlegét, dönthet bármilyen egyesülettel kapcsolatos problémában.
1.7. A KGY megválaszthatja és leválthatja az IT tagjait, valamint a cenzort.
1.8. A KGY dönthet képviseletek létrehozásáról, az alapító okmányok módosításáról és az egyesület feloszlatásáról
1.9. Betölthet bármilyen más törvény által előírt szerepet

2. Igazgató Tanács
2.1. Az Igazgató Tanács (IT) az egyesület operatív szerve, mely saját belső szabályzat alapján működik
2.2. Az IT-t az alapítástól számított egy éves periódusra az alapító tagság nevezte ki. Az IT-t a következő személyek alkotják:
- Ügyvezető Igazgató: Ilyés Szabolcs
- Elnök: Simon Károly
- Alelnök: Hosszú Ede István
- Alelnök: Király Sándor
- Titkár: Nagy Zsolt István
2.3. Az IT-nek öt tagja van, akiket egyszerű többségi szavazattal a KGY választ meg. Az IT döntéseit konszenzus alapján hozza.
2.4. Az IT döntőképes, ha tagjaiból legalább hárman jelen vannak és egy negyedikkel konzultálnak
2.5. Négy tag az ötödik távolmaradása esetén meghívhat egy egyesületi tagot az IT ülésére, aki ebben az esetben szavazati joggal rendelkezik
2.6. Az IT havonta legalább egyszer ülésezik
2.7. Különleges IT gyűlést hívhat össze az IT bármelyik tagja. Az IT minden gyűléséről jegyzőkönyv készül.
2.8. A KGY két gyűlése közötti időszakban az IT az egyesület teljes jogú döntési és végrehajtó szerve, ami biztosítja az egyesület operatív működését, az érvényben lévő törvényes előírásoknak megfelelően. Az IT végrehajtja a KGY határozatait, tevékenységéről, pénzügyi mérlegéről, a bevételekről és kiadásokról jelentést készít a KGY részére, meghatározza az egyesület más fizikai és jogi személyekkel fenntartott kapcsolatait.
2.9. Az egyesület tevékenységének segítése érdekében az IT személyeket alkalmazhat és bocsáthat el.
2.10. Az IT minden tagja képviselheti az egyesületet és eljárhat annak nevében

3. Az adminisztrátor
3.1. Az adminisztrátor az IT egyik tagja, akit az IT választ meg, egy évre, az év januárjának első hetében.
3.2. Szerepe az egyesület aktuális problémáinak adminisztrálása és az érvényben lévő legális normák betartásának ellenőrzése
3.3. Adminisztrátori minőségét elvesztheti saját felmondása, vagy az IT döntése alapján

4. Cenzor
4.1. A cenzor az egyesület belső pénzügyi kontrolszerve
4.2. A KGY választja meg és kinevezése öt évig felújítható.
4.3. Felelős az egyesület pénzügyi kontroljáért, az érvényben lévő jogi normák alapján, és erről minden évben jelentést készít a KGY részére.
4.4. A cenzor szavazati jog nélkül részt vesz az IT gyűlésein.

IV. Az egyesület tőkéje és pénzügyi forrásai

1.1. A tagsági díjak, a tagok pénzügyi hozzájárulásai
1.2. Belföldi és külföldi fizikai és jogi személyek adományai.
1.3. Belföldi és külföldi fizikai személyek, gazdasági vállalkozások, szervezetek, alapítványok, stb. részéről érkezett támogatások.
1.4. Legális körülmények között letétbe helyezett összegek kamatai
1.5. Direkt gazdasági tevékenységek által szerzett bevételek
1.6. Rendezvények szervezéséből származó bevételek
1.7. Gazdasági vállalkozásokban birtokolt részvényekből származó bevételek
1.8. Bármilyen más anyagi forrás, amely összhangban áll a törvényes rendelkezésekkel és az egyesület alapszabályzatával

V. Az egyesület székhelye

1.1. Az egyesület székhelyének címe:
Zetelaka, Fő út 53, Hargita megye, Románia, Irányítószám: 4166.

VI. Az egyesület feloszlása

1.1. Az egyesület feloszolhat a Romániában érvényes törvényes előírások által meghatározott esetekben
1.2. Az egyesület feloszolhat az alapszabályzat II/1.3 pontja alapján, vagy a KGY döntése alapján
1.3. Az egyesület feloszlásának esetén a megmaradt javak átruházhatóak más jogi személyekre, ha azok elvei és céljai megegyeznek az egyesület elveivel és céljaival. A javak átruházásának módjáról és végrehajtásáról az alapító tagok döntenek, a törvényes előírások betartása mellett.

VII. Végső rendelkezések

1.1. A fenti alapszabályzatot a KGY fogadja el, és az elfogadása utáni első héten érvénybe lépik
1.2. Megváltoztatása a III/1.5. pontnak megfelelően lehetséges


Elérhetőségek

Asociatia ErGo
Cím: str. Nicolae Titulescu nr. 22 ap. 11
Cluj Napoca, Romania,
RO 400420
Tel: 40-264-594761
E-mail: office@ergo.org.ro
Honlap: www.ergo.org.ro